Bemutatkozott a Redmi Note 12 család!
2022. október 27. írta: Tech Logistic

Bemutatkozott a Redmi Note 12 család!

 Ma a Xiaomi bemutatta a népszerű Redmi Note 11 széria utódját.


Redmi Note 12 5G


A Note 12-es család legkisebb tagjában egy Snapdragon 4 Gen 1 processzor kapott helyet, mint ahogy az a nevében is benne van, 5G támogatással, amitől véleményem szerint teljesítményben nem kell túl sokat várni, viszont normál használatra teljesen tökéletes lesz ez is. Amelyik célközönségnek ez a telefon készült, az a közönség szinte biztosan kedvelni fogja a 6,67"-es sík OLED kijelzőt, ami igen fényesnek számít a maga 1200 nites fényerejével. Szerencsére ebből a modellből sem maradt ki a 120Hz-es képfrissítés és ennek a modellnek a kijelzője is FHD felbontással rendelkezik.



Kamerában is az ilyen szinten elvártaknak megfelel, a főkamera egy 48 megapixeles egység, ennél a modellnél ehhez egy 2 megapixeles mélység szenzor társul. Az előlapra egy mindössze 8 megapixeles kamera került. Háttértárból lehet majd választani 128 és 256GB-ot is, RAM-ból pedig lehetőség lesz 4,6 vagy akár 8 GB választására is.
A telefon egy 5000mAh-s akkumulátort kapott, amit 33 wattal lehet tölteni.s
Árazásban a Redmi Note 12 5G így néz ki: 
4/128 GB – 1.199 Jüan ~ 67.600 Ft
6/128 GB – 1.299 Jüan ~ 73.250 Ft
8/128 GB – 1.499 Jüan ~ 84.500 Ft
8/256 GB – 1.699 Jüan ~ 95.800 
Egyelőre még csak Kínában kapható az eszköz, de valószínűleg érkezni fog hazánkba is több-kevesebb idő múlva.

Redmi Note 12 Pro




A Redmi Note 12 Pro kijelzőben nem igazán különbözik az alap modelltől, kamerában viszont annál inkább. Itt már egy 50 megapixeles IMX766-os szenzort kapunk 7 tagú lencserendszerrel. A második kamera itt egy 8 megapixeles széles látószögű kamera, és itt már kapunk egy harmadik kamerát is, ami egy 2 megapixeles makró.  A Note 12 Pro az első telefon, amiben Dimensity 1080 van, ami egy 6 nm-es SoC. Ennek a processzornak az érdekessége, hogy képes lenne már akár 200 megapixeles kamerát is kezelni. 
Az árak pedig így néznek ki -egyelőre ez is csak Kínában elérhető-: 
6/128 GB – 1.699 Jüan ~ 96.100 Ft
8/128 GB – 1.799 Jüan ~ 101.700 Ft
8/256 GB – 1.999 Jüan ~ 113.000 Ft
12/256 GB – 2.199 Jüan ~ 124.400 Ft

Redmi Note 12 Pro+


Szívesen mondanám, hogy ezt a telefont csúcs szintre pozícionáltak, de én csak akkor mondanám ezt, hogy ha a Dimensity 1080 helyett -amit ugyebár az alap modell is kapott- mondjuk lett volna benne egy Dimensity 8100.  Kamerában 200 megapixeles   ISOCELL HPX-et kapott főkamera gyanánt, ehhez megkapjuk még a 8 megapixeles széles kamerát, illetve a szokásos 2 megapixeles makrót. Az 5000mAh-s akkumulátor ebben a modellben 120 wattos teljesítménnyel lehet tölteni. Árakban kínában így néz ki:

8/256 GB – 2.199 Jüan ~ 124.400 Ft
12/256 GB – 2.399 Jüan ~ 135.700 Ft

Redmi Note 12 Exploration Edition





Az idei felhozatalban ez lesz a legütősebb eszköz. Itt már nem 120 wattos töltést kapunk, hanem 210 wattos töltést! Ezzel a sebességgel mindössze 9 perc alatt lehet feltölteni a telefont. Az Exploration Edition ezen kívül minden másban ugyanazt tudja mint a Pro+. Árban sem túl sokkal különbözik a Pro+-tól: 
8/256 GB – 2.399 Jüan ~ 135.700 Ft

Nagyon remélem, hogy az Exploration Edition kapható lesz hazánkban is, bár ha így lesz nagyon kíváncsi leszek az árára! Ha marad 160-170 ezer forint körül, akkor szerintem teljesen korrekt vétel lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://techlogistic.blog.hu/api/trackback/id/tr2418170347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása